A 21. századba való átlépés nem a Nintendo erőssége, ahogy a többiek haladnak, előre, addig ők vissza.
A 21. századba való átlépés nem a Nintendo erőssége, ahogy a többiek haladnak, előre, addig ők vissza.
Minden szubkultúrának megvan a maga kis sarka, ahol a hisztis réteg lakozik. Gamerekből is van elég.
A kisebb szünet, vagy az erős brand miatt sikeres az új rész? Ennél sokkal egyszerűbb oka van.
A Microsoft kitalált valami nagyon hipster dolgot, a csináld magad játékot teljes áron.
A Super Seducer nem egy egyszerű játék, inkább egy jól célzott marketingeszköz.
Egy isten sem tud mocsárból paradicsomot építeni, főleg ha az isten már elfordult tőlünk.
Tényleg olyan rossz a gamer-közösség, hogy már a fejlesztők is szóvá teszik?
A Phantom Pain olyan űrt hagyott maga után, mint egy hosszú és kimerítő csatában elvesztett végtag.
1 éve kezdtem el vezetni ezt a blogot, amolyan hobbiként, de persze célom is van vele.
Személyes lista a 2017-ben megjelent játékokról. Melyik volt idén a legjobb, amire büszkén emlékezhetünk akár 10 év múlva?