Média-hiszti kerekedett az orvosi döntésről, miszerint a játék függőséget okoz. Csakúgy, mint a legtöbb dolog a világban!

2018.Június.18-án a világ egy újabb antikrisztus után kiáltott. A World Health Organization (WHO) kijelentette, hogy a videojáték függőséget okoz, és ezt hivatalossá kell tenni. Maguk alá csináló, iskolát kerülő, vagy éppen iskolai lövöldözésben résztvevő gyerekekről cikkeztek az interneten, és már Magyarországon is hetekig a köztudatban volt ez a téma. Hatalmas "média-hiszti" kerekedett a dologból. A függőség nem vicces, rengeteg oka van annak, ha egy ember a meglévő, vagy lappangó függőségre alkalmas genetikája "felszínre tör". A probléma az, hogy egyenesen a drog és alkohol függőséggel keverik ezt a hobbit sőt, az sincs sehol tisztázva, pontosan mi számít függőségnek. MMO-függőség?  Az egész egy kalap alá van véve és megközelítés úgy rossz, ahogy van.

A függőségekről

Lefogadom, te is az vagy. Levegőt szoktál venni? Néha eszel valamit? Reggeli kávé? Óránkénti cigiszünet? Vagy a napi sörike, akár a heti bulika hiánya már hétfő reggel agyérgörcsöt okoz?  A probléma az, hogy az emberek többsége nemcsak nincs tisztában azzal, hogy igenis függő, de a függőség fogalma, sem a függőség nincs elismerve. Egy Wikipédia kereséssel már megelőzhető lenne annak a negatív utálatnak a keltése, amit a média csinál.

Az addikciónak rengeteg árnyalata van, ami nem feltétlenül kelt negatív benyomást. Érzelmi függőséget sokszor hívjuk szerelemnek. A lakhatás és az alapszintű életszükségletek fenntartása pénzbe kerül, amitől szintén függök (ez nem addikció). Ugyanúgy függök a levegőtől, az ételtől, a vitaminoktól is. Ha maradunk az árnyalatoknál, akkor a szürke lehet a sorozat, film függőség, de a testképzavarból adódó kényszeres gyúrás, kapcsolatból-kapcsolatba való ugrálás a társfüggőség miatt, vagy a pornó is ide tartozhat. Lehet káros hatása is, de alapjáraton nem csökken tőle az életszínvonalam, hiszen csak tanulás, vagy házimunka helyett nézek meg 2-3 új részt a kedvenc sorozatomból. Szociálisan elzárom magam, nem lesznek barátaim, sem tapasztalataim. A fekete árnyalat pedig az erős szerek használatából adódó, hosszabb távú önmegsemmisítés, mint a kemény drogok, az alkoholizmus, amikről le lehet jönni, de kemény munka árán. A játékot hova lehetne sorolni, milyen árnyalat?

2 függőségi típus

Az ember pótcselekvéseket alakít ki, amennyiben valamelyik téren hiányt szenved. A kevesebb társasági életet élők, lehet többet fognak játszani, vagy sorozatot nézni, de inkább az unalom elűzése miatt. Ezek a cselekvések nyugalmi állapotban mennek végbe, ülve, vagy az ágyban. Ez a passzív függőség. Kialakul egy passzivitásra ösztönző komfort zóna, mivel az emberek agya arra van programozva, hogy ne vállaljunk kockázatot, az otthon melege és a biztonság az, amire szükségünk van. Ne menjünk idegenek közé, ha új barátokat akarunk! Úgysem fog összejönni, mert a 6. osztályban a Julika néni megszégyenített az osztály előtt, az egyetemet sem végeztem el, és amúgy is csúnya vagyok. Ne tanuljunk új szakmát, hiszen sosem ment a tanulás. Ne is menjünk sehová, jobb a fotelben. Legalábbis az agyunk ezzel védekezik, kifogásokat gyárt csak azért, hogy a komfort zónából való kiugrás esetén ne sérüljön az egónk.

Egyedül unalmas lenne a plafont bámulni, ezért olyan cselekvés kell, ami leköti ezeket a negatív gondolatokat, azokat pozitív élményekké téve. Megjutalmazom magam a negatív (védekező) gondolatokért. Telefon, játék, sorozatok, drog. Más világba repítenek távol a rossztól. 

Aktív függőségnek pont az ellenkezőjét szokás nevezni. Ilyenek a társaság függők (ilyen is van). Azok az emberek, akik állandóan más emberek közé mennek, mert egyedül félnek. Nem mer vásárolni egyedül, nem mer színházba menni, vagy folyton kapcsolatról-kapcsolatra repül, mert fél a hosszabb távú egyedülléttől, ezért másra akaszkodik. A társaságfüggésnek durvább változata a buli és alkohol addikció. Az állandó (heti vagy heti több alkalommal) bulizás csak azért, hogy emberek közt legyen. Ilyenkor szabályosan kéz a kézben jár az alkohol is. Sok társaság szabályosan itatja azt, aki nem hajlandó inni, vagy azért iszik, mert "társaságban vagyunk, buli van!"  és kifogásokat gyárt. Azért, mert még társaságban sem képes elfelejteni az élet dolgait, az idióta főnököt, a szülők rossz neveltetését, a lányt/fiút, akivel szeretne többet, de az dobta. Ismerős az, amikor összejössz ismerősökkel, és előkerül a pia "csak mert péntek van"? Vagy csak úgy találkoztál velük, de már egy ember félrészegen ment el a megbeszélt ponthoz, mondván "jó a társaság"? Társasági alkoholista. Ez aktív függőség, mert a személy aktív, emberek közé ment, persze a rossz céllal.

Egy új altípusba sorolják a reakció függőket. A fogyasztói társadalom által kitermelt réteg, akik a külső reakcióktól függnek. A szelfi, a like-vadászat, a testépítés, a magamutogatás (flexing) is ide tartozhat. Amikor a külsőségeinkre szeretnénk pozitív visszacsatolást kapni, amiből egyre több és több kell. Amint nem kapjuk meg a 20 like-ot fél órán belül, töröljük a képet.

Ki tehet róla?

Hibást mindig, mindenben lehet találni, mint a játék függőség témakörében is. A genetikánk is hajlamossá tehet minket, ezeket függőségre hajlamos személyiségeknek hívjuk. Tegyük fel, volt alkoholista a családban, akkor bennünk is meglehet ez a hajlam.

A gyerekek, tinik, és felnőttek jelenlegi viselkedéséért is leginkább a szülő (vagy hiánya) tehet. Az első pár év meghatározza az emberek további életét, ezeket hozott értéknek nevezzük. Már csecsemőkorban kialakulnak azok a szociális, érzelmi és egyéb képességek, melyektől felnőttként társadalmilag elfogadhatóan fog viselkedni valaki. Nem mindegy, hogy a szülő hogyan viselkedik a csecsemővel, hogyan és mennyit babusgatja. Az sem, hogy a hisztis gyerekre ráordít-e a boltban a lábánál vonszolva, bezsarolja; vagy a rosszul tanuló kamasznak naponta elmondja, hogy nem lesz belőle semmi. A függőség lappangó, van egy kiváltó ok (katalizátor). Ismerős lehet: "Azért csináltam ezt, mert nem szerettek a szüleim".

Azért lesz a gyerek telefon, vagy játék függő, mert a szülő boldogan asszisztál ehhez, és már ennyi idősen megerősíti ezt a tevékenységet. Odaadja a babának a telefont, csak fogja be a száját. Ez a hamis jutalmazás egyre gyakrabb lesz, és ahogy nő a gyerek, hozzászokik ahhoz, hogyha telefonozik, akkor anya örül. A határ, a tűrésvonal egyre jobban kinyúlik (mint az alkoholista, egyre több szesztől fog funkcionálni). Ez pedig idővel függőségbe torkollik, mert megszokott lesz, komfortérzetet ad. Amint mást kéne csinálni, megszakítják ezt a komfortot, amire a gyerek hisztivel reagál. Sajnos sok szülőt ráncigál a gyermek, hisztivel zsarolja, ő pedig nem tudja hogyan kell kezelni ezt, ezért engedelmeskedik. Az elektronikai eszközök nevelési funkciót látnak el.

Volt alkalmam egy 9 évessel foglalkozni, és szándékosan megnéztem, hogy a mostani gyerekek tényleg akkora tech-zsenik, ahogyan a média beállítja őket. A gyerek anyja zokszó nélkül odaadta zsebéből a telefonját, bejelentkezve maradt facebook, gmail, banki fiókokban. A srác magabiztos volt, Youtube-ot nézett, leszedett appokat, de ennyi. A programokat nem tudta bezárni, a háttérben futottak, egy weboldalt nem tudott megnyitni, megmaradt a megszokott programoknál. Amolyan komfort zóna. Pár óra után rájöttem, nem akkora mágusok, ezt csak az idősek gondolják így. A mai gyerekek megszokták, hogy megkapják a telefont a kiskutya szemeik miatt, vagy néhány app megnyitását és alapjáraton való kezelését. Megtanulja kezelni, megszokja, rutin lesz, majd függés és elvonási tünet. Ugyanúgy, ahogy Y generációsként én is megtanultam kezelni programokat, és a mai napig van, hogy nehézséget okoz valami új elsajátítása. Az idősebbek is megtanulhatnának rengeteg digitális dolgot, maximum nehezebben, vagy furcsán éreznék magukat az első órákban. De megszokták, hogy nem kell appokat használniuk. A játék is ugyanilyen. Elkezdődik, megszokottá válik ezért többet akarunk, majd ha a szokást megakarják törni, akkor az nehéz lesz és jön a válaszreakció. Legyen az gyerek, tini, vagy felnőtt ember. (Aztán persze, hogy sokat költ loot box-ra, mivel a szülő online bankol, és bejelentkezve maradt.)

Négy éves korom óta játszom, és engem bizonyos kor alatt figyeltek, köszönhetően a TV központi helyének a lakásban. Amint sokat ültem előtte, vagy nagyon (káromkodásig) felidegesítettem magam, néhány szó után a gépet kikapcsolták, én meg hisztizhettem. Ekkor más (pót)cselekvéssel kötöttem le magam, de a volt rutin (orrba-szájba játszani) megtört és a helyét egy új vette át (csak bizonyos ideig játszhatok).

A kiváltó ok

A lappangó hajlamokkal nem kezdhet semmit az ember, maximum tudomásul veszi és szerencséje van. Ha alkoholt iszik és tudja, hogy a családban volt alkoholista, akkor egy szint után megálljt parancsol, vagy nem is iszik. Tudja, hogy bármit fogyaszt és túlzásba esik, kiválthatja a hajlamot. 

A genetika csak bizonyos százalékban felelős, akárcsak a szülői nevelés. Kiváltó ok lehet élethelyzetünk is, ami korcsoportonként eltér. Egy gyermek azért válhat függővé, mert az iskolában kiközösítik, nincsenek barátai, rosszul megy a tanulás, ezért kell, ami kirángatja a hétköznapokból. Egy tini érzelmi szintje sokkal viharosabb, mint egy felnőtté. Egy szakítás, egy rossz iskolai előmenetel, baráti kapcsolatok hiánya is ösztönözhet a túlzott játékra. Felnőttként is hasonló, ám ott szerepet játszhat a homályos jövő, a párkapcsolat hiánya (vagy nehézségei). Az életkörülményünk a kiváltó ok.

Tegyük hozzá, hogy a média itt sem volt korrekt. A maguk alá csináló gyerekek melyik országban élnek, és milyen a szülői hátterük, hogyan reagáltak a gyerek hisztijére? Amerikában a fiatalok öngyilkossági rátája magas sőt, az emberek jelentős százaléka valamilyen gyógyszeren (hangulatjavító, nyugtató) él. Magyarország pedig vezető a dohányzásban, alkoholizmusban és depresszióban is. Úgy gondolom, súlyozni kéne országonként a függőségi szinteket, és nem egybemosni a videojátékot az alkoholizmussal.

Függőségi holtpont

Minden függő életében eljön az idő, amikor sok lesz. Vagy leszokik róla magától, vagy túladagolja magát, legrosszabb esetben meghal. A legtöbb függőség túlzásba vitele káros eseményekhez vezethet. A kérdés az, mikor jön rá az illető, hogy rosszat tesz. Nekem is volt ilyen időszakom. Emlékszem a COD-ban Hardcore Search & Destroy meccsekre, minden COD játékban megvolt a legnagyobb Prestige szint, és csak online játékok felé mozdultam el. Aztán jött egy pont, amikor megtapasztaltam, hogy a befektetett idő, nem fog megtérülni, a meccsekre nem fogok emlékezni, hiába volt jó időtöltés. Amikor elérhetetlen egy szerver, mert több év telt el, vagy az eredmények már nem is számítanak, akkor elgondolkodtam, hogy a csak online játékok nem érik meg az időmet. Ki tudja 10 év múlva elérhető lesz-e a játék ugyanabban a formában, ahogy abbahagytam? (Ezért is félek a csak digitális játékok korától.)

Skyrim: A játék, amire a nyaram is ráment. Reggel korai kelés, majd hazaérve folytatva késői lefekvéssel. Böngésztem a barlangokat, amik igazából ugyanarra a kivitelezési módra épülnek, így teljesen egyformák sőt, többségükben nincs semmi. Beszélgettem a lakosokkal (majd kiraboltam őket), akiknek nem volt sok releváns mondanivalójuk, és többségük egyforma hangon szólalt meg. A karakteremre időt szántam. Amikor tudtam, mellékküldetésekben vettem részt, persze a fele teljesíthetetlen volt a Bethesda fantasztikus odafigyelése, és minőségi terméke miatt (szarkazmus). Idővel elérkezett az utolsó néhány fő küldetés, mindent bele! Az utolsó harc után viszont arcon csapott a valóság, és feltettem egy kérdést: "Ez meg ennyi volt?" A mai napig nem hiszem el, hogy egy kissé sablonos, hibákkal teli játéktól mennyit vártam, és hogyan töltöttem el az időmet vele. Jó játék, de nem érte meg azt az erőforrást, amit beletettem. Elérkeztem a holtponthoz. Onnantól kezdve, a mai napig nem vagyok hajlandó csak online, vagy Skyrim hosszúságú játékokkal játszani, ráadásul én sem leszek fiatalabb és néha fontosabb kötelezettségeim vannak.

Minden embernél eljön ez a fordulópont előbb, vagy utóbb. Amikor elgondolkodik azon, hogy tényleg megéri-e a függőségnek áldozni, és akár tönkretenni a szociális hálóját. Jelenleg, heti 3-4 órát játszom! Nem azért, mert minden időm munkával, vagy barátokkal töltöm, hanem azért, mert a játék nekem egy interaktív mozi. Holnap is megvár és a történetet pedig onnan folytathatom, ahonnan befejeztem (legalábbis a lineáris, sztori-vezérelt játékoknál). 

Kedvenc zenekarom gitárosa/énekese Dave Mustaine élete nem igazán az önmegtartóztatásról szólt. Korai karrierje során majdnem minden drogot kipróbált, funkcionális drogfüggővé válva. Annyira drasztikussá fajult a dolog, hogy 1992-ben "egyszer meghalt", és 15 alkalommal volt elvonón. Mustaine ma tiszta, és gőzerővel járja a világot a zenekarával. Ha egy drogfüggő le tud szokni, akkor egy gyerek is be tudja fejezni a játékot!

Média-hiszti

Játszani jó! A játék nem az ördögtől való, nem a gyerekek megrontója, nem az életek tönkretevője. Mint majdnem MINDEN, ez is túlzott mértékben káros hatással tud lenni. Magyarországon a dohányzás, és az alkohol nagyon magas százalékban van jelen, már korai tinédzser korban is. A játékfüggőséggel ellentétben az alkoholizmus elfogadott (az emberek többsége nem is tudja, hogy alkoholista, nem is akarja beismerni). A társaságokban "menő" a dohányzás, amivel csajozni is lehet. Társadalmilag beágyazódott az alkohol jelenléte, és térdre kell borulni azok előtt, akik a száraz November időszakában nem isznak alkoholt. A közösségi média pedig nagyon jó platform az önsajnálatra és a teljesítmény nélküli elismerésére. Addig videojátékokkal játszani még sokszor cikinek számít és elítélendő, ha a szombat estéket nem egy bárban, hanem otthon tölti az ember, alkoholmentesen.

Nem rettegni kéne, hanem már gyerekkorban megtanítani az embernek, hogy hozzá képest miből, mennyit lehet "fogyasztani". A szülő felelőssége lenne a gyermek után érdeklődni, jóllétéről megbizonyosodni, és egy olyan kommunikációs kapcsolatot kialakítani, hogy önként mondja el bánatát. Ezért egyből a szülőhöz fog fordulni és nem a játékokban keresni a boldogságot.

Ha depresszióval, függőséggel küzdesz, keresd fel a helyi (körzeti, kerületi) pszichológust. Segítséget kérni, mert nem ciki!

Kép forrása: 123rf.com