Férfi legyen a talpán, aki képes egyes játékok után száraz szemmel távozni. Mutatok 3 sírós játékot. Elő a zsepikkel!

Számomra a játék helyettesíti a filmeket. Interaktív mozi, ami ha jól van megcsinálva, akkor érzelmeket is képes kiváltani. Egy művészeti formának is nevezhetjük, melyek képesek a mélyebb tartalmú kommunikációra is. Egyes játékok a külcsínben erősek, mások emlékezetes zenei aláfestéssel futnak és vannak, amik a sztorira építenek. Amióta játszom, rengeteg ellenszenvvel találkoztam a hobbimmal kapcsolatban. Túl gyerekes, túl erőszakos, bugyuta, és különben is; miért nem megyek ki a szabadba?

Valóban vannak köztük olyanok, amik bugyuták, amik csak a napvégi agyatlan levezetésre lettek kitalálva és manapság sokuk szerencsejátékra hasonlító, pénzlehúzó taktikákat alkalmaznak. Viszont rengeteg olyan műremek is akad, melyek nagyon könnyen versenybe szállhatnak egyes filmekkel. Nem szégyellem, nálam is akad egy-egy olyan játék, amik azért kicsorgattak pár könnycseppet, és a mai napig emlékezetes élményként maradtak meg bennem érzések. Ezekkel a játékokkal kötelező legalább egyszer játszanod!

 Silent Hill 2

Beleborzongok, akárhányszor elolvasom Mary levelének első pár sorát. Talán van itt olyan fiatalabb olvasó, aki nem is hiszi el, hogy valaha a Silent Hill élvonalbeli sorozat volt. Legnagyobb ereje a szimbolizmus elemeit felhasználó kommunikáció mesterfokra emelve. A helyek, a "szörnyek", az emberek, akikkel James találkozik, mind a pokol és kétely bűzös pöcegödrét prezentálják. Felesége Mary, visszafordíthatatlan betegségben szenvedett, amit James nem feltétlen kezelt jó férjként. A teher, amit érez, és bűntudat, mind megjelenik a játékban. Több felfogás is született a sztorival kapcsolatban. Az egyik szerint az egész játék, csak James fantáziája, aki mindvégig a Silent Hill-be vezető egyik út melletti mosdóban tapasztalja meg elméjének poklát. Ez és az ending, miszerint a halott Mary a csomagtartóban van és (spoiler) együtt hajtanak bele a közeli folyóba mutatja meg jól, hogy a játék képes a művészi kommunikációra és érzelmek kiváltására.

Shadow of the Colossus

A művészi alkotásmód és a szórakoztatóipar járhat kéz a kézben. Mint az újonnan létrejött szerelem, ami a rózsaszín ködben egységet alkotva mutat valami újat. Pont ezt éreztem a Shadow of the Colossus játék során. Miden ember egy céllal születik a kérdés az, hogyan hajtjuk azt végre. Senki nem segít, csak mi magunkon. A hosszú úton rengeteg, egyre nagyobb akadállyal találjuk szembe magunkat és úgy érezhetjük, hogy egyedül vagyunk. Pont ilyen a Shadow of the Colossus.

Az eleinte céltalannak tűnő út egyre jobban megvilágosodik majd előttünk a játék során és csak találgathatjuk, hogy miért is megyünk előre. Ha ezoterikus akarok lenni, akkor mondhatnám azt is, hogy a sorsunkat nem változtathatjuk meg teljesen, csak módosíthatunk rajta. A játék befejező és igencsak szomorú átvezetője is ezen a feltevésen alapulhat. Gondolkodtam rajta, hogy az Ico-t fogom ide írni, végül nem mellette döntöttem. Szerintem, a fentebb írtak ugyanúgy érvényesülnek mindkét játéknál.

Metal Gear Solid 3

Kojima, te kis sumák. Az istenként tisztelt rendező, "mindent bele" játéka sokaknál lett az első szám. A sztori sokszor "gagyi" (szándékosan), és lépi át a normalitás határát, de a 15-30 percig is tartó átvezetők már önmagukban kitesznek több filmet is. A fiatal Snake életútjának első olyan elágazása, ami a hataloméhes, megcsömörlött Big Boss útjára vezetett. A hit abban, hogy a hidegháborúban senyvedő világ jobb is lehet, és a parancs az mindig a jó ügyet szolgálja, megtört. Az egész játék ennek az érzelmi változásnak kezdetét dolgozza fel, egy izgalmas és magával ragadó sztoriban. Az anyaként szeretett, és példaképként tisztelt Boss zokszó nélkül ellenünk fordul, hogy egy nagyobb ügyet (az országot) szolgáljon, és látszólag mentse a világot. Egy katona parancsot teljesít. A katonának nincsenek érzelmei, kérdései, csak megy, és teljesíti azt a parancsot; amit fentről osztanak.

Eva, a "szerelmi szál", aki szándékosan (nem úgy, mint Quiet) provokálja ki a férfit Snake-ből, hogy információt szerezzen. A kettő közti feszültség egyre csak nő, a környezet pedig elindítja a kémiát. Az elején még ellenálló, majd egyre többet engedő Snake el is felejti, hogy küldetést teljesít, ébersége és szkepticizmusa elmúlik. Természetesen mint minden pozitív érzelem, ez is csak egy hazug illúzió, és mögöttes szándék volt benne.

Amikor Snake a temetőben tiszteleg a saját keze által megölt példaképe sírköve előtt, és egy pici könnycsepp legördül az arcán, az történelmi pillanat. Mind a játékok sztorimesélése, mind a Metal Gear történetében. Az egész világ összedőlt Snake-ben. A feltételezés, hogy egy parancsot teljesítő katona csak egy eldobható játékszer ténnyé vált. Ahogy tisztelgés közben legördül az az egy könnycsepp, remeg a szája, és szipákol, mind azt mutatja, hogyan robban ki belőle az érzelmi vihar, ami idővel Big Boss-hoz vezet majd. Az érző ember, és az élettelen világ harca, gyönyörűen zárja le (és indítja el) ezt a kémtörténetet...

Kép forrása: istockphoto.com