Néhány ötlet, mikor érdemes csak digitális konzolt vásárolnod.
Az előző konzol-generációban megismerhettük az "All-digital" fogalmát. Ez annyit jelent, hogy az adott gépben nincs lemezmeghajtó és a játékokkal csak úgy tudsz játszani, hogy azokat letöltöd (digitálisan megveszed). Az új Xbox és PlayStation is több verzióban jelenik meg, ami meghagyja a lehetőséget azok számára, akik nem szeretnének "fizikai" játékokkal játszani. Ha olvasod a blogot, vagy követsz a közösségi média felületeken, akkor tudod, hogy melyik oldalon állok. Fejlődik a konzolozás is és lassan már egy olyan generáció nő fel, akiknek alap dolog a digitális játék vásárlása, vagy nem lesz más lehetősége. De ennek az éremnek is két oldala van, ezért örülök, hogy (még) meghagyják a lehetőséget a verziók közti választásra.
Több blogbejegyzést olvastam, hogy ennek mennyi hátránya van (erről írni fogok), de most egy kicsit az árral szembemenve összeszedtem néhány egyszerű okot, amiért érdemes elgondolkodni egy ilyen gép vásárlásán. Lehet éppen Te is az Xbox Series S vagy a PlayStation 5 Digital Edition mellett döntesz. Ez csak az én véleményem, nem kell vele egyetértened:
Tetszik a blog?
Oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal és segítsd a blogot abban, hogy többen olvassák!
Miért vegyél csak digitális konzolt?
Olcsóbb: Pofonegyszerű érv tudom, de sok olyan játékossal beszéltem, akiknek azért számít az a kis pénz is. Volt köztük olyan, aki nem feltétlen tud még félrerakni a "fizikai tesóra" és olyan is, aki nem szeretne várni, amíg lesz pénze rá. Szerintem az Xbox jó lapot húzott az igaz, kicsit gyengébb, de olcsóbb Series S-szel.
Ha PC-s vagy: Vannak olyan Gamerek, akik rengeteget költöttek egy tuti PC-re és elsősorban ezen a platformon játszanak. Egy konzol nekik egyfajta B-terv, mert vannak olyan játékok, amikkel csak konzolon tudna játszani és nem szeretne kimaradni. A csak digitális játékok világa PC-n sokkal másabb, mint a konzolokon. Rengeteg előnye van leginkább azért, mert ott ez a megoldás sokkal "kiforrottabb". Érthető, ha egy olcsóbb megoldáson gondolkodik, mert nem feltétlen fogja 0-24-ben pörgetni a gépet és mivel megszokta a "csak digitális létet", ezért neki jobb megoldásnak tűnhet.
Ha kevés időd van/keveset játszol: Sok olyan kommentet olvastam az All-Digital konzolok mellett érvelve, hogy a kevés idő miatt valaki csak pár órát játszik egy héten és ez a megoldás neki elég. Mivel nincs sok játéka, ezért a drágábban (nem használt áron) megvett játékok nem jelentenek neki nagy kiesést és eleve csak a legmenőbb címek vannak a gépén, amiket lehet, hogy végig sem visz. Beszéltem pár konzol boltossal és elmondták, hogy az ilyen csak digitális konzolokat sokszor olyan "családosok" viszik, ahol a gyerek játékideje meg van szabva és a szülő könnyebben, ellenőrzött keretek között vesz játékot neki.
Kényelmesebb: Az előbb említett pontból jön, hogy kényelmesebb megoldás. Több régebbi konzolom van, rakat játék a a listámon, amit megakarok venni és képes vagyok sokat bóklászni a neten, hogy megtaláljam. Aki keveset játszik, vagy akinek egy "szimpla hobbi" a konzolozás az nem fog ennyit keresgélni. Egy boltba elmenni és végigbóklászni az elérhető lemezeket is időbe kerül (bár nekem az a kedvenc részem) és egy webshopos rendelés sem kerül azonnal szállításra. Sőt, használt játéknál a személyes átvétel néha kényelmetlen tud lenni, sok időpont egyeztetéssel, és ki tudja milyen alakokba futunk bele (én azt is bírom, vannak sztorijaim). Sok eladó pedig csak előre utalással hajlandó küldeni a játékot, ami tud kellemetlenségeket szülni.
Bármilyen géped is van, biztos vagyok benne, hogy jól döntöttél. Haladnunk kell a korral és az igényekkel, ezért megkerülhetetlen, hogy legyenek All-Digital konzolok is. Bevallom, addig örülök, amíg van választás, de ez én vagyok. Biztos sokan vannak, akik a fentebb említett okok miatt szeretik ezt a változatot.
Te milyen gépet veszel majd? Esetleg kihagytam valamit? Írd meg a komment mezőbe!
(kép forrása: https://www.techradar.com/)
Támogass és kövess az alábbi linkeken!
➡️ Facebook: Nyomj egy Like-ot a Konzol Junkie Facebook oldalára
➡️ Insta: @ziivagyok
➡️ Youtube: Konzol Junkie
➡️ Twitch: Ziivagyok
➡️ Twitter: @ziivagyok
Együttműködési lehetőségért keress fel a konzoljunkie@gmail.com címen.