Elmélkedés a játékok nehézségi fokozatairól. Avagy, "Can i play, Daddy?"

Nemrég végigvittem a 2016-os Doom-ot, amit a Konzol Junkie Youtube csatornájára is felraktam. Simán ment egy ideig a dolog, közepes fokozaton indítottam. Majd valami bekattant és átraktam könnyűre a játékot. Férfiasan bevallom, nehézséget okozott a játék. Nem azért, mert lehetetlen lett volna végigvinni máshogy, szimplán több játékkal is játszottam párhuzamosan és végezni akartam vele.

Nem rettenek meg a kihívásoktól, a Dark Souls-széria az egyik kedvencem és a Ninja Gaiden 2-őt is végigvittem Master Ninja (a legnehezebb) fokozaton. Viszont a nehezebb játékokhoz kell elhivatottság és idő. És valljuk be, sokunknak valamelyikből kevesebb van, ami nem ciki. Ezért is különböztetek meg 3 nehézségi fokozatot a játékokban.

Tradicionális nehézségi fok

A 8 bites játékok korában a legtöbb nem volt könnyűnek mondható. Az irányítás miatt, vagy szimplán csak azért nehezítettek a fokozaton, hogy nyújtsák a játékidőt. Ugye, egy kazira nem fért rá sok minden, a "tárhely" nagyobbik részét elvitte maga a játék, így az rövid maradt. Az okos fejlesztők ezért kitalálták, hogy megnehezítik kicsit azt, hogy a vásárló úgy érezze, hogy megérdemelte azt, amit a pénzéért kapott. Régen a könnyítések cheat-ek formájában voltak elérhetőek (a teszterek dolgát könnyíttették meg, de benne hagyták azokat), de a Game Genie is ezért lett kitalálva.

Manapság a legtöbb játéknál lehet fokozatot váltani (akár játék közben is) és ha úgy van kedvünk, időnk, tekerhetünk rajta a kihívás kedvéért. Ezzel is megnő a játékba fektetett idő. De a különböző achievementek és trófeák is azért vannak, hogy a vérbeli "completionist" gamerek is megkapják, amit szeretnének. Kihívást.

A dinamikus nehézségi fokozat

A legjobb példa erre a Resi 4. A játék egyfajta "flow" állapotot idéz elő és érzékeli hogyan is muzsikálunk. Túl jó vagy? Akkor kevesebb lőszer és életerő lesz a jutalmad. Amint megtorpan ez az állapot, akkor képes felismerni azt és elvenni 1-2 izmosabb ellenfelet a pályáról. A poén az, hogy ettől nem fogjuk magunkat kevesebbnek érezni...sőt! Mindvégig úgy keveri a kártyák a program, hogy az teljesíthető és egy fantasztikus élmény legyen.

Ez persze több melóval is jár és nem található meg a legtöbb játékban. Vannak más könnyítések is amúgy. A Phantom Pain-ben, ha nem tudunk egy küldetést teljesíteni, akkor felvehetünk egy "csirke sapkát", ami NAGYON megkönnyíti a helyzetünket. 

Mindent bele fokozat

Az igazi kihívást kedvelőknek ez mondhat valami. A Dark Souls, Bloodbourne és Sekiro a legjobb példa erre. A játék maga nem nehéz, hiszen megvan minden eszközünk a haladásra. Leginkább azért hagyják ott ezeket, mert türelem kell hozzá és tanulás...sok tanulás és kudarc. De, amikor sikerül legyűrnöd a játékot...felbecsülhetetlen érzés! Ez a típus a casual gamerek között nem is valami népszerű, mert rengeteg idő kell ahhoz, hogy haladjunk a célunk felé. Sokan otthagyják és nem térnek vissza többé.

Szerintem nem ciki könnyű fokozaton végiglibbenni egy sztorin. Mivel a cél az, hogy jól érezzük magunkat és végigvigyük a játékot ha kell, többször is. Nagyszerű, hogy van választási lehetőségünk. Ha van időd és ideged, tekerd fel a fokozatot! Viszont, ha egyikből sincs sok, de élveznéd a sztorit, akkor mindig választhatod a másik utat, ami nem szégyen.