Háború… A háború sosem változik, maximum új köntöst kap. Legalábbis a Call of Duty WWII biztosan nem változott.

Van az a mondás, hogy a ruha teszi az embert. Lehetsz bármilyen belül az vagy, amit viselsz. Erkölcsileg züllött, szadista, függő, aki az anyját is eladná embercsempészeknek egy kis pénzért, teljesen mindegy. Ha szépen vagy felöltözve, a belső deficit és negatív tettek elfelejtődnek, hiszen te szép ruhában jársz. Úgy tűnik a Call of Duty készítői is szeretik ezt a magyar szólást, mert az biztos, hogy az új köntös megvan, de a játék belül nem változott… talán romlott. Az emberek többségét mégsem érdekli mi van belül, hiszen tudjuk… „A ruha teszi az embert, vagyis a CoD-ot.”

Ohh… a CoD. Szerettem régen. A nevetséges és túljátszott akcióelemekkel telefűzött, copy + paste mechanikával ellátott tucattermék. Az akciójátékok FIFA-jának hívom. Hozzáadva bónuszként egy viszonylag oké multi rész, ami önmagában már jobban megéri, mint az egyszemélyes kampányért megvenni. Az online résszel rengeteget játszottam, ami sok vicces Search and Destroy partik és hosszú killstreak-ek (legtöbb CoD BO 2: 74-2) emlékét hagyta meg bennem. Viszont a történelemben játszódó, 2. világháborús egyszemélyes játékmód kapott nagyobb publicitást; ami arra világított rá, amiért gamerek tucatjai nyafogtak. Lehet valami más.

Nem lett más…

Omaha beach a világháború talán legnépszerűbb helye, amit a játékok is már többször feldolgoztak. Most sem maradhatott ki a világháborús klisé listáról, bár köszönhető a technológiai fejlődésnek, nagyon ütősre sikeredett ez a rész. Igaz, már ott lehet látni két dolgot: emlékeztet valamelyik játékra, ami olyan 15 éve jelenhetett meg, és hozni fogja a tipikus CoD húzásokat. Az egész single player ezt a két motívumot hordja végig magával, amire az ember elsőre nem is figyel fel. Amikor beugrik neki, akkor másra sem fog gondolni. Van egy pálya, ahol egy kastélyba kell bejutnunk a papírjaink felmutatva, majd ez bonyodalmakat szül az egész rész során. Ez a PS1-es Medal of Honor-ban volt.

Tipikus húzások tömkelegével találkozunk, ami az összes epizódban megvan. A játékmenet semmit sem változott. Igaz, egy FPS-ben nem lehet sokat módosítani, viszont ez kicsit túlzás. Az összes rész a „megírt” lineáris pályaszakaszokra épít, amiket egy akciójelenet követ. A dolgunk az, hogy addig nyomuljunk előre, amíg el nem érjük azt a pontot, ahol az adott jelenet aktiválódik. Az ellenfelek addig jönnek, amíg nem haladunk. Amint léptünk pár métert előre érdekes, de az ellenséges katonák hirtelen eltűnnek. Könnyű és talán normál fokozaton szimplán annyit kell tenni, hogy előre szaladunk, a többieket elhagyva, és a játék simán teljesíthető. Ezt követi egy már vicces és túlkomplikált akciójelenet, ahol a főszereplőnk olyan csapásokat él túl, amit még Chuck Norris sem tolerálna. A „robbanás történt, sípol a fülem, és homályosan látok” jelenetek soha sem fognak eltűnni. Megmaradtak a szokásos turret, autós átmenetek, és szokás szerint a hangok sem változtak. A világháborús fegyverek játék pisztolyok hangjától, az összeomló templom mini pukkanásától, a kisikló vonat dobozokra emlékeztető hangjától az ember inkább röhögne.

Próbál más lenni…

A marketingkampány külön kitért arra, hogy idén nemcsak más, de jobb lesz minden. A játékot, a Ryan közlegény megmentése ihlette arra, hogy egy csapat tagjaként, a másikkal törődve harcoljunk a háborúban. A szereplők külön egyéniségek, akikkel a játékos majd törődni fog (igazából a Battlefield 1-et akarták „módosítani”), és emocionális kapcsot alakít ki. Ez sem jött be. Talán az írói alapszabályok betartása, mint a karakterek hátterének bemutatása, a karakterfejlődés előrébb szerepeltek volna a „lehengerlő” akciójeleneteknél, akkor talán. De így semmit nem érezni, amin az „egyik pályán itt vagyok, a másikban ott” ugrálás sem segít. Az egyetlen kapocs, az újonnan bevezetett mechanika, ahol a megsérült csapattagot vonszolhatnánk ide-oda, ha persze működne a dolog.

Mégsem sikerül…

A hangok, a túlzott akciójelenetek, a tipikus CoD játékmenet hiába van új köntösben, még mindig nagyon negatív hatást keltettek, és még mindig ugyan az, amit már ezerszer lenyomtak az emberek torkán. A játék legnagyobb újítása talán a gyalázatos loot box bevezetése, és ez sem a pozitív irányúak közé tartozik. Ez még mindig az, amiért nyafogtunk, hogy nem szeretjük. Próbálkozik valami új lenni a „vissza a gyökerekhez” témával, de ez nem elég. Meglepett a „szakújságírók” magas pontszáma, de az betudható annak, hogy kaptak tesztpéldányt. Sajnos, a többségnek ezek ellenére is tetszik, és nem most lesz az a pillanat (a loot box-ok ellenére), amikor változás indul el.

Mert a Call of Duty WW2 ugyanolyan, mint a többi…