Elérkezett az idő, a világ legerősebb konzolja kilépett a Microsoft szobájából a miénkbe. Technikailag erős, de van benne potenciál?
Tetszik a blog?
Oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal és segítsd a blogot abban, hogy többen olvassák!
Imádom a konzolokat! Gyerekkorom óta él a szerelem lángja, és hiába próbálkoztam PC-vel, a konzolozás mindig győzött. Számomra lenyűgöző és elismerésre méltó, hogy egy viszonylag kicsi és olykor dizájnos gépbe milyen energiát tudnak bepakolni. Az, hogy a fejlesztők ezzel a „kötött” erőforrással hogyan zsonglőrködnek, pedig ámulattal tölt el. Nálam a grafika másodlagos, de fantasztikus, milyen munka és fejlődés van egy-egy játék mögött. Az pedig hab a tortán, hogy egy generáció eleje és vége közt mekkora az előrelépés. Minden generációban akad egy „legerősebb” gép, ez mindig így volt. A történelem viszont többször is bebizonyította, hogy hiába az erő, ha más hiányzik.
Xbox One = Xbox Classic
Xbox Classic tulaj voltam. A megjelenést követő pár napon belül, már a kezemben landolt az a hatalmas controller; és kerek szemmel néztem, hogy mennyire szépen futnak rajta a játékok. Imádtam, és a startup képernyő pedig nálam 2. helyet foglalja el (a PS1 után). Nagyon sok gyémántot lehet találni, és igazán jó átiratokat, melyek közt főleg a Sega termékek jeleskednek. Mégis, valami hiányzott. A hiányérzetre ráerősített az a tény, hogy a környezetemben senki sem tudta mi az az Xbox, és miért nincs rajta Resi 4, Devil May Cry, ezért inkább bezártak a lány mosdóba. Persze, amikor áthívtam a csapatot, leesett az álluk a látványtól, pedig csak egy fokkal futottak szebben a nagyobb AAA címek portjai. Mégis hiányoltam azt a pár játékot. Valamiért ezt érzem az Xbox One kapcsán. A Microsoft „Miénk a legerősebb gép, és nálunk futnak a legjobban a multiplatform játékok!” stratégiája nem most alakult ki, de ez hosszútávon megéri? Xbox Classic újra töltve.
Az erősebb kutya…?
Mindig van erős és gyenge konzol, és ez így is lesz. Az Xbox Classic eladást tekintve esélytelen volt a PS2-vel szemben, viszont az Xbox360 előnyét, csak a generációváltásnál sikerült leküzdenie a Sony-nak. A PS1 pedig egy örök kedvenccé nőtte ki magát, pedig a 3D játékokat elég érdekesen kezelte. A minőség mindig egy plusz pont volt, és ahogy haladunk előre az időben, az igény erre kezd megnövekedni (sajnos). Legyen nagy felbontású, fusson szépen, és az tök mindegy milyen játék. Csak szép legyen. Legalábbis az átlag így áll hozzá és ebben méri a gép, játék sikerességét.
A Nintendo pedig a legjobb ellenpélda a tech-guruk elvárásainak és hiedelmének, miszerint a legerősebb gép, a legszebb játék a jobb; és ha a szakik elemzése nem ér el XY értéket, akkor a többi egy vacak. A Wii óta nem akar megfelelni ezeknek az igényeknek, és inkább olyan fogalomra erősít, ami kezd elkopni a konzolosok szótárából. Ez a „játékélmény” fogalma. Az elsőre egyszerűbbnek tűnő játékokkal is lehet sikert elérni úgy, hogy a „rosszabb” gépre készített szoftver minősége igazán a készítőkön múlik. Nehezebb olyat kiadni, ami szép is, és kihasználja az erőforrást és ahogy írtam, ezt szeretem a konzolokban. Játékélmény + kellemes játékmenet, ez a Nintendo játékok ismérvei. A pár napja megjelent Super Mario Odyssey zsonglőrködik a Switch adta lehetőségekkel, mégis képes olyan élményt nyújtani, ami miatt nagyon szépen fogy, pedig nem is 4K.
4K Minecraft?
Nemrég a Sony közölt néhány számot az eladásaival kapcsolatban, amiből leszűrhető, hogy a PS4 tulajok (körülbelül) 20-30 százalékának van Pro verziója. Ez bizony nem nagyon sok. Az Xbox One X nem a tömegnek készült, inkább a piacot leszűkítve egy prémiumkategóriás gépként van keretezve. Az ár, és a 4K-képes televíziók népszerűségének hiánya miatt, lehet a „zöld oldalon” sem kell hatalmas eladott One X mennyiséggel számolni. A visszafele kompatibilitás mindig egy hálás funkció lesz. A régi játékok feljavított futtatása, viszont egy alapszintű elvárás, mivel egyfajta emulátoron keresztül futnak azok, a régi lemezünk csak a program elindulására szolgál. A Microsoft elég érdekesen áll a dolgokhoz, ugyanis jelenleg az online multi játékokban lát fantáziát, amik nem fogják kihasználni a 4K lehetőséget. Ehhez hozzátartozik még az a tény is, hogy a szűk határidőkkel rendelkező fejlesztőknek döntenie kell mit vesz alapul, és amúgy is, több verzióval kell számolniuk. Úgy gondolom, egy konzol erőforrását leginkább egy zárt, lineáris, exkluzív cím tudja kihasználni (The Order 1886), amivel a Microsoft nem úgy néz ki, hogy tervez a közeljövőben.
Az új Xbox egy elismerésre méltó, technikai mérföldkő! Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire sok potenciál van benne, pedig még nem is láttunk belőle sokat. Egy flush az MS kezében van, de jól kavarja-e majd a lapjait és kijelenthetjük, hogy az erősebb gép jobb?
Ha Te is mindenhol ott vagy, akkor valamelyiket tedd meg:
➡️ Facebook: Nyomj egy Like-ot a Konzol Junkie Facebook oldalára
➡️ Insta: @ziivagyok
➡️ Youtube: Konzol Junkie
➡️ Twitch: Ziivagyok
➡️ Twitter: @ziivagyok
Együttműködési lehetőségért keress fel a konzoljunkie@gmail.com címen.