Az újonnan megjelent Cuphead, vélemények sorozatát váltja ki az emberekből, ami nagyon vegyes. Jó, vagy rossz ez?
Sokszor hangoztatom azt, hogy régebben a játékok (különösen a 8 bites korszakban) szándékosan lettek nehezek. Leginkább azért, hogy annak élettartamát ezzel megnöveljék, de a nehézség növelésének még sok magyarázata van. Szerintem kétféleképpen lehet egy játék nehézségén módosítani. Csaló mód, vagy design szempontból. Az elsőre a legjobb példám a Ninja Gaiden játékok, főleg a régiek. Ahol nem feltétlen rajtunk múlik a siker, ugyanis az ellenfelek sokszor szándékosan vannak olyan helyre pakolva, hogy az már idegesítő legyen, ettől pedig nehéz. A másik esetben a pálya designerek hozzáértésén van a hangsúly. Ekkor az előrehaladásunk sikerének kulcsa, inkább az általunk megtanult skillektől, mintsem az ellenfelek sunyi elhelyezésétől lesz sikeres. Az ellenfelek megnehezítik dolgunkat (ezért vannak) , viszont a tervezők gondoltak arra, hogy megtanítsák nekünk azt, hogy melyik karakter, milyen támadást használ. Ahogy haladunk a játék, vagy pálya vége felé, a megtanult skilleket alkalmazzuk. Legjobb példa a Mega Man részek. Szerencsére a Cuphead nehéz, de azon a hajszálnyi kis vonalon mozog ahol kevésbé frusztráló.
Retro hangulat, retro látvány
A játék csáberejét nem kell külön leírni, a 30-as években használt animációs technika (rubber hose animation) nemcsak szokatlan, de nagyon ütős. A kézzel rajzolt animációk, vízfestékkel megalkotott háttérrel kellemes összhangban vannak. Azt hozzá kell tenni, hogy kicsit zavaró tud lenni a mozgó háttér, ha túl sok minden folyik egyszerre a képernyőn. Ez gyakori, mert unatkozni nem fog sem a szemünk, sem a kezünk a non-stop akció fröccsöktől, és látványosan mozgó hátterektől. Mit sem ér a látvány hangok nélkül. Amiben szintén elég erősen teljesít a játék. A muzsika, régiesen szólal meg, a hangok pedig kellemesen csengenek fülünkben és van olyan helyzet, amikor mintha direkt a zene ütemére lenne igazítva a karakterünk mozgása.
Tetszik a blog?
Oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal és segítsd a blogot abban, hogy többen olvassák!
A legjobb fogása a játéknak talán az, hogy végre eldobták a csak online multit, és haverral úgy játszhatunk egymás fülébe kiabálva, amit a nehezített pályák okozta sokk, és látvány-orgia okoz (és kb. ez az igazi konzolozás élmény).
Ez nem a Dark Souls
Nem tartom fair dolognak két különböző dolog összehasonlítását. LeBron James nem Michael Jordan, CR7 nem Messi, a Cuphead nem Dark Souls. Semmi köze sincs hozzá. Ennyi erővel a Dark Souls a Ninja Gaident "koppintotta". Ma kevés az eredeti ötlet, de valami attól lesz jó, hogy a meglévőket újragondolja. A Cuphead több, kisebb játéksémából tevődik össze, amiktől lesz egy teljes egész játék. 70%-ban boss harcokban veszünk részt, amik több fázisban jelentkeznek majd (többkörös), de megtalálható a klasszikus Run 'N Gun, Bullet Hell is. Amolyan Mega Man-szerű boss rush-nak mondható, ahol minden főellenség előtt le kell küzdenünk bizonyos mennyiségű akadályokat. És ettől lesz izgalmas, érdekes és sokoldalú, meg persze a megvásárolható skillektől. Habár a média felfújta a dolgot, a játék nem kegyetlenül nehéz. A tolerancia szintünkön tornázik, ezért nem idegesítő lesz, inkább kihívásokkal teli. Leginkább ismét a designereket kell méltatni, mert az akadályoknak mintázata van, amin ügyes időzítéssel tudunk túljutni. Minden ellenfélnek megvan a támadást megelőző animációja amiből tudjuk, mikor fog támadni, így tényleg az ügyességünkön múlik a siker. Külön jó pont, hogy ha ketten játszunk, megmenthetjük társunkat a teljes haláltól, és ha mindketten eltávoznánk, a játék nem rest megmutatni mennyire is voltunk a céltól. Ez extra motivációt adhat, és egy pozitív visszacsatolást.
Az iparnak változnia kell...sokat
Szerintem nincs bajban, de nagyon sokat kell változnia a videojáték-iparnak. Amikor a közönség hozzáértés nélkül Tech-gurunak gondolja magát, elvárja minden játéktól a 4K, 60 FPS-t és még jól is akar szórakozni, akkor ott baj van az elvárásokkal (is). Baj van kiadói oldalon is, mert a mikrotranzakciókkal és fizetett DLC-vel teletömött 0 tartalmú (évente megjelenő) játékok számítanak alapnak. És mindig jön valami, ami kicsit felrázza ezt. A Shovel Knight óta nem éreztem ezt a vérfrissítést. Lehet egy játék szép anélkül, hogy csillogna. Jó úgy, hogy nem szándékosan van megnehezítve, vagy nem hemzseg a hibáktól. És még ár-érték arányban is megfelelő (olcsó). Az ilyen játékoknál érzem igazán azt a gamer hangulatot és élményt, amit jogosan vár el az ember: a szórakozást. Annyira jó, amikor nincsenek az arcomba tolva az erőltetett trendek, amikor nem egy újabb open-world, action rpg-vel kell szembesülni, hanem egy kisebb, de annál egyedibb játékkal. Az a tény, hogy a haverommal úgy játszhatok, hogy közben egymás mellett kiabálunk, az igazi konzolozás-élményt hozza.
A Cuphead egy nagyon kellemes csalódás és nem csodálkoznék azon, ha idővel akár Switch-re is megjelenne, mert ezzel érdemes játszani. Jó játék, de a média nagyon durván feltolta az értékét a sorozatos "istenítéssel". Majd meglátjuk 1 év múlva, ki mennyire fog emlékezni rá, mert egy játék valódi értékét az élmény, de leginkább az idő határozza meg.
(Szerk.: A játék platina lett, annak több mint 1 milliós eladásával. A kisebb projekteké a jövő?)
Ha Te is mindenhol ott vagy, akkor valamelyiket tedd meg:
➡️ Facebook: Nyomj egy Like-ot a Konzol Junkie Facebook oldalára
➡️ Insta: @ziivagyok
➡️ Youtube: Konzol Junkie
➡️ Twitch: Ziivagyok
➡️ Twitter: @ziivagyok
Együttműködési lehetőségért keress fel a konzoljunkie@gmail.com címen.