Hollywood haldoklik, a sorozatok pedig egyre nagyobb tömegekhez érnek el. A videojátékoknak szüksége van erre a formátumra?
A viszonylag gyors ütemben kialakuló, több évtizeden át uralkodó filmes műfajt egy ideje kezdi leváltani valami más. Valami olyasmi, ami a mai társadalmi igényeknek minden szempontból megfelel. Gyors, könnyen emészthető, és legtöbbször több eseményt tud magába foglalni, mint egy film. Ez a sorozat. Elmondhatjuk, hogy egy-egy sorozat sokkal nagyobb hatást vált ki az emberekből, mint egy film, sokkal rugalmasabb, emiatt több potenciál van benne. Akkora hatása van, hogy már nemcsak a film műfaj, de a játékok körében is kezd elterjedni ez a közlési forma. De vajon jó ez nekünk?
Többször volt rá példa, hogy egy játék sztorija epizodikus, bizonyos időközönként lehet csak az újabb történéseket megélni, így ez nem új dolog. Az új Metal Gear is ezt csinálja olyan formában, hogy minden misszió előtt egy a küldetésben szereplő emberek nevével jelzett stáblistát kapunk. (Kojima neve a retinámba égett, annyiszor láttam már leírva.) A játék viszonylag hosszú és ez a széria arról híres, hogy filmes megoldásokat használ, így nem is rossz ötlet. Nemrég megjelent egy hír, amiben az új Hitman játékról volt szó és egy modellről, ami azonnal unszimpatikussá vált. Ezt úgy nevezném, hogy fizetett epizodikus játék.
Mi ez, és jó ez nekünk?
Összességében arról van szó, hogy a játékot nem azonnal adják ki teljes formájában, hanem bizonyos időközönként nekünk kell (külön részenként, később egybe is) fizetnünk a játék folytatásáért. Olyan, mintha egy feliratkozáson alapuló rendszerbe fizetnénk díjat, hogy láthassuk a folytatást. Kell ez nekünk?
Úgy gondolom nem. Rengeteg buktatója van a dolognak, és mint játékos, nem akarok X időt várni arra, hogy folytathassam a sztorit akkor, amikor szeretném. Itt a dolog lényege. Akkor játszom, amikor akarok és annyit, amennyit akarok. Ha egy nap ráérek több órára, akkor annyit is haladok a teljes játékkal, ha csak egy felet tudok a controllerrel kezemben tölteni, akkor annyit. Ha X időnként megváratnak, akkor elveszik ennek a szabadságnak az élménye. Lehet hogy egy pályát átviszek fél óra alatt, de nekem van egy óra szabadidőm. Ekkor jön az, hogy váltok egy másik játékra és amíg azzal játszom, új dolgokat fedezek fel, az előzőt totálisan elfelejtve. Lehet, hogy az új pályát már meg sem veszem emiatt. A másik, hogy szeretjük a birtokunkban tudni a teljes játékot, amit teljes áron veszünk meg. Lehet, hogy egy hét alatt sprintelve végigtolunk, de az is, hogy pepecselünk és felfedezzük minden egyes sarkát. Én akarom eldönteni, mit csinálok. Utoljára pedig azt említeném meg (no offense), hogy a Hitman nem egy akkora eget rengető játék, hogy az emberek fanatikus módjára kivárják, nemhogy külön fizessenek rá. Itt ismét jön az előző pont, hogy egybe akarom, egy áron, semmi macera. Lehetetlen lesz egyből releváns véleményt kijelenteni a játékról, mert a a teljes élmény ki tudja mikorra lesz elérhető. És ha addig megunják az emberek, mert sok, kompetensebb játék érkezik? Vagy a fejlesztők alább hagynak a lelkesedéssel látva a reakciót és a játék bizonyos rész után rossz lesz? Vagy ha a teljes megjelenésig jönnek a gyíkemberek és igába hajtják az emberiséget? Sosem lehet tudni.
Sorozatoknál teljesen jó ez a modell, különösen mert ott nem interaktív félként szerepel az ember, hanem passzívként. A sorozatban nem érzed azt, hogy te hajtod előre a sztorit, agyilag nem mozgat annyira, mint egy játék.
Szerintem, mint értékesítési modell jó lenne, de nem a nagyszabású, hosszúra szánt játékoknál. Rövidebb, egyszerűbbeknél talán. Amit eddig megtudtunk, szerintem bukásra van ítélve, nem beszélve arról, hogy sok a rizikófaktor, és sok olyan TELJES játék jön ki, ami könnyen feledheti mondjuk a 20%-ig végigvitt (attól függ hol tart a sztori) játékot.
Fizetett DLC, mikrotranzakció és most ez. Vajon ez lesz az új modell, amit a legtöbben követnek, vagy ez csak egy kísérlet, ami kudarcot vall?